Húsz éve rendeznek Orfűn – minden augusztusban – országos érdeklődésre számot tartó regattát. Az első tíz évben, a pécsi Regatta hajósboltról elnevezett Regatta Kupa volt az orfűi „nagy” verseny, majd a stafétát a Compass magazinról elnevezett Vitorlás Napok vette át.

A tíz éves évfordulóját ünneplő rendezvényen tíz hajóosztály versenyzett három napon keresztül a Pécsi-tavon. Pénteken az IOM modellvitorlás osztály futamait rendezték, szombaton már minden versenyző vízre szállt. Az első nap 6 futamot sikerült megrendezni, míg szombaton a vitorlázók 4, a szörfösök 2, és a modellvitorlázók 13 futamon vettek részt. Vasárnap a vitorlázóknak két futam maradt, a szörfösöknek egy és az RC-sek ráhúztak még 11 futamot, így összesen 24 futamot abszolváltak két nap alatt.

Jellemzően 2-es, 3-as északi szél fújt a hétvégén, de voltak széltelen időszakok is. Ennek ellenére feszes rendben, menetrend szerűen sikerült megrendezni valamennyi kiírt futamot az olykor 33 fokos melegben, aminek vasárnap már nyomát nem tapasztaltuk a szakadó esőben, 13-14 fokos hőmérséklet mellett füstölgő tavon.

Hatalmas siker mellett zajlott az idei bringatúra, aminek ebben az esztendőben végcélja a Vízfő Forrás és Barlang volt. Több mint 80 résztvevő tekert keresztül kasul Orfűn, bejárva a tó partját is nem csak a vízfelületét.

Optimist hajóosztályban a serdülő Periskics László (OVE) három futamgyőzelemmel magabiztosan nyerte a versenyt. Serdülőben dobogóra állhattak a Huba ikrek, Zétény második, Zsombor harmadik helyen végzett. A két fiú idén kezdett Orfűn az OVE klubban vitorlázni Fi Janó keze alatt és láthatóan szépen fejlődnek. Az ifi korosztályban Stadler Áron (ASE) nyert Simon Hugó (BFYC) és Holczmann János (BFYC) előtt.

Laserben a születésnapos Marosi Virág (BFYC) állhatott a dobogó legfelső fokára, míg E-Yolle-ban Krisch János (MAFC-MVK). Kalózban meglepetés született, az ASE versenyzői Nagy Róbert és Mészáros Miklós nyertek. Finn osztályban viszont semmi meglepetés nem történt, az orfűi Székely Antal hat futamgyőzelemmel simán nyert. A veteránok (GGM) versenyét Finn osztályban Farkas József (OVE) nyerte.

A Laser Bahia osztályban óriási csata alakult ki az aranyéremért, amit végül pontazonossággal, javuló tendenciával a Storcz-Storcz (OVE) páros hódított el a Vincze-Lovász (OVE) páros elöl. A győztes hajót kormányzó Storcz Júlia az OVE ifjúsági versenyzője, aki az utolsó, döntő futamban okosan és higgadtan vitorlázva győzte le a sokkal tapasztaltabb vetélytársakat. A Bahia bronzérem szintén egy ígéretes OVÉ-s versenyzőhöz, ifj. Kaluczky Zoltánhoz került, aki édesapjával állt rajthoz.

Összevont Dingi értékelési csoportban a Rendeczki-Sinka (OVE) páros nyert. A szörf osztályokban Marosi Péter és Lomb Zoltán győztek. A legjobb ifjúsági versenyző Lomb Áron (OVE) lett. Nem meglepetésre mindkét modellvitorlás hajóosztály versenyét ifj. Csóka László (PÉMK) nyerte.