Sajnos május 23-ig várni kell, hogy a pécsi-tavi vitorlásélet beinduljon, de bízunk abban, hogy júniusban már a szokásos körülmények között élvezhetjük az orfűi vitorlázás nyújtotta élményeket.

 

Természetesen május végéig sem tétlenkedünk, megállás nélkül folyik a telepfejlesztés. Ígéretünkhöz híven idén felszámoljuk a lakókocsikat és helyettük esztétikus, környezetbe illő pihenőházakat létesítünk a telek nyugati oldalán. Ezzel a beruházással együtt elkészül a szörfös ház emeletén a három vendégszoba, amit vitorlás szállásként fogunk használni, ahol akár 12 táborozó gyermeket is el tudunk szállásolni.

Bővítjük a vizesblokk zuhanyzó kapacitását azzal, hogy a nyugati oldalán négy külső zuhanybokszot építünk és így már hat férőhelyes lesz a fürdőhelységünk. Készülnek az új kültéri padok és az információs táblák valamint további kényelmi és információs eszközök beszerzésére lesz lehetőségünk.

Idén a legnagyobb beruházásunk a kikötő rekonstrukció első ütemének megvalósítása lesz, ami egy új sólyát, a mólók új fedését és a szörfös stég cseréjét foglalja magában.

Reménykedve készülünk a felnőtt és gyermektáborok tartására illetve a rendezvényprogramra, még akkor is, ha csak júniusban lehet indulni ezeken a területeken. Négy vitorlás és szörfversennyel valamint két további modellvitorlás-versennyel tervezünk 2021-re. Szeretnénk hét felnőttképzést és hat gyermektábort megtartani május és október között.

Bízunk benne, hogy nyárra visszatér a megszokott élet a a Pécsi-tavon is és az Orfűi Vitorlás Egyesület 126 tagja és minden vitorlázni vágyó sporttársunk zavartalanul hódolhat kedvenc időtöltésének.